Viktorija Aladžić

A Város születése

A katonai közigazgatásról a polgári hatalomra való áttérés, miután megszűnt annak a veszélye, hogy a törökök lerohanják Szabadkát¹, nagyon nehéz és lassú folyamat volt. A törvénytelenség, az üldöztetések, a bizonytalanság, a menekülés és félelem időszaka még mindig elevenen élt a népesség emlékezetében, és még inkább azok emlékezetében, akik a háborús összecsapások közeli veszélyeit kihasználták arra, hogy érdemtelenül szerezzenek javakat, visszaéljenek mások asszonyaival és jószágaival, néha pedig otthonával is.

Az 1699-es karlócai béke megerősítette Bácskának és ezzel együtt Szabadkának is az osztrák koronához való tartozását, ami után megkezdődött a tiszai határőrvidék kialakítása, a településen megkezdődhetett a politikai-közigazgatási állapotok rendezése.² A határőrvidék szervező bizottsága 1702-ben először tartott ülést Szegeden és ennek köszönhetően az akkori településnek, a mai Szabadkának ítéltek oda 12 pusztát.

Akkoriban Szabadkán egy háromemeletes, szilárd anyagból épült erődítmény volt, amelyben a Szucsics család egyik tagja volt a kapitány. Katonai értelemben ez az erődítmény a szegedi várkapitány parancsnoksága alá tartozott. A tiszai határőrvidékhez tartozó katonai helyek, erődök illetve sáncok, amelyek szegedi parancsnokság alá tartoztak, kötelesek voltak rendelkezésre bocsátani ezer lovas- és ötszáz gyalogos katonát, akik közül Zombor 272, Szabadka pedig 205 katonát állított ki. Az 1718. évi pozsareváci béke megkötése után a törökök felé a határ délebbre, Szerbiába tolódott, és elkezdték megkérdőjelezni a határőrvidék szükségességét.³

Végül, a magyar Országgyűlés 1741. évi törvénycikke elrendeli, hogy „a Bács, Bodrog, Csongrád, Arad, Csanád és Zaránd vármegyékben fekvő u. n. katonai helyek az ország és a vármegyék törvényhatóságának adassanak vissza.”⁴ A szabadkai katonai sáncot, miután 1743. május 7-én Prágában aláírták a privilégiumot, Szent Mária néven királyi kamarai mezővárossá kiáltottál ki. Még az év június 28-án Pozsonyban véglegesen szövegeztetett és kiállíttatott a magyar királyi kamarával kötött örökös szerződés. Eszerint Szent Mária kamarai mezővárost a privilégium és az örökös szerződés aláírása után a katonai helyett polgári hatóság irányítja, a bíró és a 12 tagú tanács. A kamarai mezőváros a vármegyét illető jogügyekben Bács vármegyének volt alárendelve, földesúri ügyekben pedig a kamarai tisztviselőknek volt köteles engedelmeskedni.⁵ A privilégium és a kamarával kötött szerződés kihatott a település további fejlődésére, hiszen pontosították a vásártartással, az iparosok letelepítésével, a szárazmalmok, korcsmák, tégla-égetők felépítésével, valamint az adófizetéssel kapcsolatos jogokat és kötelezettségeket is.

Hogyan is nézett ki akkoriban Szent Mária? Milyen volt a település? Milyen utat kellett megtenniük Szent Mária lakosainak ahhoz, hogy a mezővárosból város legyen? És annak idején Szent Mária, később Mária Theresiopolis lakosainak fogalmában mit jelentett a város szó?

Az új körülmények közepette, a katonairól a polgári irányításra való átállás idején Szent Mária település lényegesen megváltozott, hiszen megszűntek a katonai személyek privilégiumai⁶, és mindenkinek fizetnie kellett az előírt közterheket. Szent Mária lakosai nagyon nehezen tudtak eleget tenni új kötelezettségeiknek. A legelején a legnagyobb ellenállást a szerb határőrök tanúsították, akik nem voltak hajlandók lemondani előjogaikról.⁷ A rendezetlen viszonyok ellenére a Tanács rendszeresen megtartotta üléseit, és nagy nehézségek árán, de sikerült kieszközölniük, hogy a határőr helyőrség 1746-ban elhagyja a várost. A Tanács tagjai az első években magánházaknál találkoztak és szervezték az üléseket egészen 1751-ig, amikor megépült az első szabadkai városháza.

A mezőváros polgárainak jogállását, helyzetét nem szabályozták, és a szabad királyi városok polgáraitól eltérően a földek feletti tulajdonjog alapján kollektívan nem tekinthették magukat a királyság nemesének és nem volt képviselőjük a magyar Országgyűlésben. Mentesültek viszont a testi fenyítés alól.⁸ A polgári réteg csak később alakult ki, a gazdaságilag legtehetősebbek között pedig a magisztrátus tagjai voltak.⁹ Mellettük a polgári rétegbe lehetett besorolni a mind nagyobb számú kereskedőt, iparost és különböző hivatalnokot.

Arról, hogy hogyan is nézett ki Szent Mária település, nagyon kevés adattal rendelkezünk és a kevés pontatlan térkép sem szolgáltat sok ismeretet. Kaiser 1747. évi térképéből, amely vázlatosan bemutatja az urbánus tömböket, vajmi keveset tudhatunk meg.¹⁰ Ezzel az ábrázolással egy igazi városi települést is be lehetett mutatni, nem pedig csupán egy mezővárost, mint amilyen Szent Mária volt. Azokról az erőfeszítésekről, amelyek a mezőváros felvirágoztatására, a rend és a nyugalom helyreállítására, a település rendezésére és formai-tartalmi szempontból is várossá történő átalakítására irányultak, sokkal többet vallanak Szent Máris szabadalmazott kamarai mezőváros magisztrátusának okiratai.¹¹ A tanács dokumentumai Szent Mária mezőváros problémáiról szólnak. A városiasodás felé vezető út a különböző kihágások és súlyosabb bűncselekmények miatti számos kihallgatáson át vezetett. Az ügyiratok legnagyobb része valójában a ló- és marhatolvajlás, erőszakolás, verekedés, vagy akár gyilkosság miatti kihallgatásokról és a tanúskodásokról szólnak. Nagy számú levél az adófizetéssel kapcsolatos kérelmekre, rendeletekre illetve panaszokra vonatkozik. Szent Mária magisztrátusa szüntelenül panaszokkal bombázta a felsőbb szerveket, szerették volna elkerülni adókötelezettségeik fizetését, amiben időnként sikerrel is jártak, máskor viszont bírósági végrehajtókat küldtek a mezővárosba az adósságok behajtása végett. A tanács rendkívüli gondossággal vezette a magisztrátus tagjainak, az esküdt polgároknak, de például még a kereskedőknek a névsorát is.¹² Fennmaradtak a városi bírák megválasztásával kapcsolatos nyilvántartások, 1765-ben pedig elvégezték a lakosság teljes összeírását.¹³

A tanács gondot viselt az elhunytak vagyonáról, a végrendeletek szabályos végrehajtásáról, az utazási engedélyek kiadásáról, a Szent Máriába történő betelepülés jóváhagyásáról, az elszökött jobbágyok kiszolgáltatásáról, a keresztények török váltságdíjára szükséges pénzek összegyűjtéséről, de segítséget nyújtott más városoknak a só- gabona- és tűzifa-szállításban, különösen a nem ritkán előfordult válsághelyzetek idején.

A kezdetektől fogva viták folytak a környező településekkel a mezsgyékről, s emiatt többször is kijelölték a mezsgyét a Körös-patakon Szeged irányában, a szegedi kiküldöttekkel együtt. Szeged és Szent Mária között 1753-ban írtak alá szerződést a Körös-patak körüli földterületek elosztásáról, de ezeket a mezsgyéket a későbbiekben még többször is ki kellett jelölni.

A mezővárost 1755-ben hatalmas esőzések sújtották, ezért a magisztrátus többször is panasszal fordult Pozsonyban a magyar Királyi Kamara Tanácshoz, mivel nem áll módjában eleget tenni adókötelezettségeinek.¹⁴ Két évvel később a magisztrátus Vízi József szenátort (tanácsnokot) menesztette a bécsi udvarhoz adócsökkentési kérelemmel, mivel abban az évben a jég elverte a termést.

Az örökös szerződés 1749. évi módosítása bizonyította Szent Mária önállósági törekvéseit. Az első próbálkozást, hogy a település elnyerje a szabad királyi város címet, 1758-ban jegyezték fel. A tanács kérelmét elutasították, mondván, hogy Szent Máriának nincs elég pénze.¹⁵

A kötelezettségek rendszertelen fizetése oda vezetett, hogy 1759-ben Esterházy Dániel gróf nyíltan katonai végrehajtással fenyegette meg a magisztrátust.¹⁶ Ezután a magisztrátus levelet intézett Grassalkovich Antal grófhoz, azt magyarázva, hogy a kivetett adók Szent Mária lakosságát éhezésre kényszerítik, vagy pedig más településekre fognak elmenekülni.¹⁷

A tanúskodások, a kihallgatások és a büntetések ezekben az években is folytatódnak, s ha tudjuk, hogy Szent Mária egy sáros, rendezetlen, kivilágítatlan település volt annak idején, akkor feltételezhetjük csak igazán, hogy mennyire volt itt nehéz és bizonytalan az élet. A változások folyamata, ha lassan is, de haladt előre, beleértve azokat a rendeleteket és előírásokat, amelyek a magisztrátushoz érkeztek és amelyeket ennek a testületnek végre kellett hajtania. Bizonyos esetekben a végrehajtást a felső instanciák ellenőrizhették, de nem tudjuk például, hogy milyen mértékben tartották tiszteletben azt az 1761. évi leiratot, amelyben felsorolták azokat a magyar és rác káromkodásokat, amelyekért a nem nemes 50 botot kapott, a nemes pedig pénzbüntetést fizetett. Súlyosabb esetekben az ilyen kihágásokért a leirat szerint még halálbüntetés is kiszabható volt.¹⁸

Abban az évben ismét megújították a Körös-patakon a mezsgyét Szabadka és Szeged között¹⁹, és követelték a tompai mezsgye megújítását is. A rákövetkező évben kezdődik a vita a vármegyével, a vármegyei háziadó, azaz a domestica kifizetése körül, ezzel egyidejűleg pedig az uralkodótól és a Helytartótanácstól rendelet érkezik a pestis elleni védőintézkedések megtételére.²⁰ Grassalkovich gróf 1762-ben elutasította Szent Mária magisztrátusának a vármegyei adó eltörlésére vonatkozó követelését,²¹ viszont elengedte az elszámolt kilenced teljesítésében bekövetkezett hiány felét.²² Egyértelmű, hogy a mezővárosnak folyamatosan gondjai voltak az adókötelezettségek teljesítésével.

Szent Mária harmincöt évig volt szabadalmazott kamarai mezőváros, ebből húsz éven keresztül igyekezett lakossága kieszközölni a legnagyobb fokú autonómiát és hogy Szent Mária szabad királyi várossá váljon.

A magyar feudális rendszerben, amelynek része volt Szent Mária mezőváros is, a települések különböző jogi státussal rendelkeztek, voltak jobbágyfalvak, mezővárosok, szabad királyi városok, és minden egyes településkategórián belül további felosztás létezett.

Eredetük szerint a szabad királyi városok hűbéri uralom alatt álló jobbágyközségek, vagy ipari-kereskedelmi települések voltak, amelyek mind nagyobb autonómiára törekedtek. A hűbéri uralom alóli felszabadulásért vívott küzdelemben elért autonómiaszint alapján jöttek létre a különböző településformák. A legnagyobb fokú önállóságot, mind gazdasági, mind pedig társadalmi, de jogi értelemben is a szabad királyi városok érték el. Hűbéruruk maga a király volt, akitől privilégiumaikat kapták s amelyek ezeket a mezővárosok (oppidum) és a jobbágyfalvak (possessiones) fölé emelték.²³

A városoknak ez a csoportja tehát a király hűbéri uralma alá esett, azzal, hogy a szabad jelző tulajdonképpen azt jelezte, hogy a király ezen városok feletti hűbéri hatalma közhatalommá nőtte ki magát, ami azt jelentette, hogy a szabad királyi városoknak állami státusuk volt. A szabad királyi városok 1608-tól jogi személyiségként nemesi státust, valamint helyet kaptak a magyar Országgyűlés alsóházában.²⁴ Különösen a szabad királyi városok száma és általában a városi lakosok száma nőtt meg a Mária Teréziai időkben, amikor a bécsi udvar megfelelő politikai és gazdasági érdekei keretében megnőtt a városok jelentősége. A XVIII. században azonban a szabad királyi városok kedvezményei még mindig jelentős mértékben feudális jelleggel bírnak, noha azok is fokozatosan „korszerűsödnek” a társadalom fejlődésével összhangban.²⁵

A városok, így Szent Mária mezőváros önállóságára való törekvés kölcsönös volt, mind a polgárok, mind pedig a császári udvar részéről. A szabad királyi város státus megszerzésére Szent Mária magisztrátusa 1764. és 1767. között konkrét lépéseket tett. Ezzel egyidejűleg a kalocsai püspök is eljárást indított plébánia felállítására Szent Mária mezővárosban, aminek Szent Mária lakosai erősen ellenszegültek, mondván, hogy nincs elég pénzük a plébániatemplom megépítésére, továbbá hogy a Ferences-rendűek, akik megkapták az egykori erődítményt, intézték a plébánia ügyeit.²⁶

Azután 1764-ben Szent Mária tanácsa ismét panaszt emel a vármegyei adó miatt²⁷, a következő évben pedig kérik a vármegyei adó fizetésének az elhalasztását, mivel még nem döntöttek a szabad királyi város státusának odaítéléséről²⁸. Tették ezt annak ellenére, hogy már korábban katonai végrehajtással fenyegették meg a települést. Még abban az évben elvégezték Szent Mária lakosságának az összeírását is²⁹, amire valószínűleg a szabad királyi város státusának a megszerzésére irányuló törekvések keretében került sor.

Szent Mária tanácsa még azt is kérte, hogy mentsék fel a hajópénz (naulinum), illetve a vám (telnium) fizetése alól a szegedi Mátyás hídon történő áthaladáskor, de Szeged Tanácsa erre azt válaszolta, hogy ezt nem teheti meg, mivel Szent Mária még nem kapott városi státust.³⁰ Az adófizetés körüli huzavona tovább tartott, emiatt Szent Máriára mégis kiküldték a katonai végrehajtókat. Ezután Szent Mária magisztrátusa Budán Gilig de Józsefhez, királyi tanácsoshoz és királyi főbiztoshoz fordult, hogy közvetítsen a katonai végrehajtók visszavonásában, mivel a magisztrátus kifizette az állami adót (kontributiót), de nem Bács vármegyében, hanem közvetlenül Budán az államkasszába.³¹

Egyértelmű, hogy mind jobban elmérgesedtek Szent Mária magisztrátusa és a vármegye közötti viszonyok, emiatt 1965. november 9-én ismét kérelemmel fordultak Mária Teréziához, hogy adja meg Szent Máriának a városi rangot, hogy az megszabadulhasson Bács vármegye megalapozatlan követeléseitől a vármegyei adófizetés tekintetében, miáltal képesebbé válna a közterhek viselésére.³²

Szent Mária mezőváros második kísérlete a szabad királyi város státusának a megszerzésére 1770. és 1774. között zajlott – sikertelenül. Szent Mária még mindig nem tett eleget az alapvető feltételeknek, vagyis nem rendelkezett élénk kereskedelemmel és fejlett iparossággal.³³ Ha viszont összehasonlítjuk más szabad királyi városok és Szent Mária, a jövőbeni Mária Theresiopolis határterületeit, megállapíthatjuk, hogy a legnagyobb területtel rendelkezett. Szabadka a szabad királyi város státust még Újvidéktől és Zombortól is később kapta meg.³⁴ A zombori privilégiumot 1748. február 1-jén, az újvidékit 1749. február 17-én, a szabadkait pedig nem kevesebb, mint harminc évvel később. Újvidék határterülete akkoriban 19.000 kataszteri holdat tett ki, Zomboré pedig 52.902,5 kataszteri hold, ugyanis Zombornak nem volt elegendő pénze, hogy megvásárolja az összes, számára felkínált területet. Mária Theresiopolis határában összesen 195.241 kataszteri hold hevert.³⁵ És noha Újvidék is meg Zombor is előbb tettek eleget az élénk kereskedelemmel és fejlett iparossággal kapcsolatos feltételeknek, Szabadka esetében ezt – úgy tűnik – a határvidék területével ellensúlyozták, mivel a föld a lakosságot természetesen a földművelés felé irányította.

Tehát míg a többi, szűkös határokkal rendelkező város a létezéséhez szükséges pénzt az iparosság, a kereskedelem, a kézművesség, később pedig az ipari és kapitalista termelés meghonosításával, tehát a városi gazdálkodási formákkal igyekezett előteremteni, addig Szabadka nagy határvidékével és 12 pusztájával más irányban haladt. Igaz ugyan, hogy kezdetben a pusztákból nem sok haszna származott, de kitartó munkával, a talajműveléssel ez a hatalmas terület termőfölddé, szőlőskertekké, gabona- és kukoricamezőkké változott. Azt is lehet mondani, hogy ennek köszönhetően a szabadkaiak egy kicsit el is engedhették magukat. Az elkövetkező időszakban, különösen pedig azután, hogy a városba megérkezett a vasút, és amikor már nem okozott gondot a terményszállítás, a város hatalmas jövedelmet valósíthatott meg, és a következő évszázad végére hatalmas gazdasági fellendülést érhetett el kizárólag jelentős mezőgazdasági termelésének köszönhetően. Így azután Szabadka még hosszú ideig megmaradhatott inkább falusi, mint városi közösségnek. Mégis, egész idő alatt jelentős erők mozgolódtak és fogtak össze, csak hogy Szent Mária mezőváros várossá válhasson.

A szabad királyi város kiváltságlevelének elfogadása során először a település lakosainak képviselői ismertették kérelmüket, majd meghatározásra került az is, hogy milyen összegért és milyen módon vásárolhatják meg a kiváltságokat. A királynő ezután kiadta a parancsot a kiváltságlevél összeállítására, a polgárok pedig kötelesek voltak eleget tenni pénzügyi kötelezettségüknek, ami után a magyar udvari kancellária hozzálátott a szabadságlevél összeállításához.³⁶

Csak harmadik nekifutásra, az 1776-ban kezdeményezett eljárás után sikerült célt érniük és az 1779. január 22-én Bécsben kelt privilégiummal Szent Máriát szabad királyi várossá nyilvánították a királynő nevén, azaz Mária Terézia városaként (Maria Theresiopolis).

A szabad királyi városok az adminisztráció tekintetében a magyar Helytartótanácstól, gazdaságilag pedig a magyar udvari kamarától függtek, amely biztosokat küldhetett ki a városba a fogyatékosságok e és a visszaélések kiküszöbölésére, és akik gyakran hoztak olyan intézkedéseket, amelyek több ízben is veszélybe sodorták a városok önállóságát és szabadságát.³⁷

A privilégium eleje alapján világossá válik, hogy a kiváltságot az udvar is ösztönözte. Mi, Mária Terézia, Isten kedvező kegyelméből özvegy római császárné, Magyarország, Csehország, Dalmácia, Horvátország, stb. királynője, Ausztria főhercege, stb...Ezennel tudtokra adjuk, jelentvén mindenkinek, akiket illet: hogy mélyen elgondolkodván, milyen haszonnal jár a királyok és fejedelmek számára a közösséget alkotó népesség egy helyen – városban – városban való összegyűjtése, mily jólét ered a polgári közösség egyetértésén alapuló életéből, amely minden országban a biztonság és a haladás legszilárdabb alapja, és hogy mily előnyös a király és az alattvalói számára a kereskedelem és a forgalom megkönnyítése, a városok alapítása, fejlesztése, jogaik, szabadalmaik és kiváltságaik bővítése; engedtük hát Magunkat könnyen meggyőzni arról, hogy ily engedmények adásával, városok létesítésével és fejlesztésével érdemeinket gyarapítjuk, ugyanis már a régmúlt idők bölcsei is azt tanították, hogy a város az olyan közösség, amelyben az emberek a legjobb módon élhetnek együtt.³⁸

A Monarchiának a felsoroltak mellett a szabad királyi városokból más haszna is származott, mégpedig a kiváltságok megvásárlása, amit a városoknak ki kellett fizetniük s ami Mária Theresiopolis esetében 266.666 forint és 40 krajcár volt, amit hat év alatt kellett kifizetnie a városnak. Ez abban az időben egyáltalán nem volt csekély összeg.

A kiváltságlevél Mária Theresiopolis számára lehetővé tette, hogy szabadon élvezhesse és gyakorolhassa mindazokat a jogokat és kiváltságokat, amelyek a többi szabad királyi városokat illetik, s mint a negyedik rend tagja bejutott az országgyűlésbe, hol „helye és szavazata leszen”.

A városi önkormányzat legfontosabb szervei a városi közgyűlés, amely a XVIII. századi külső magisztrátust váltotta fel, a városi magisztrátus, a városi bíró, a polgármester, a város kapitánya, a városi jegyző és a városi ügyész. Döntött a polgári státus elismeréséről, a letelepedés engedélyezéséről, a polgárok soraiból való kizárásról vagy a város területéről történő kitiltásról, az országgyűlésbe küldötteket választott és menesztett, kinevezte az alacsonyabb rangú városi hivatalnokokat, irányította és felügyelte azok munkáját, gyakorolta a patrónusi jogokat, képviselte az özvegyek és az árvák érdekeit, kinevezte a gyámokat és azokkal elszámolt, igazgatta a város javait, rendelkezett a város bevételeivel, szabályozta a kereskedést és az kisipart, ellenőrizte a mértékeket és a súlyokat, a piacokon az áru minőségét, meghatározta az árusítás helyét és idejét, a piaci és a vásári illetékeket, a vámot és a komphasználati díjat, korlátozhatta a kivitelt és a behozatalt, gondoskodott a rendfenntartásról, a közbiztonságról és a tisztaságról, az utak és utcák kiköveztetéséről és kivilágításukról, a tűzvédelemről, emellett pedig gondot viselt a koldusokról, csavargókról és a szegényekről. Az oktatás, a vallási és erkölcsi élet, az egészségügy, az orvosok, gyógyszerészek és bábasszonyok ugyancsak a magisztrátus felügyelete és irányítása alá estek, és általában, a városi igazgatás minden területén ellenőri és szabályzói funkciókkal rendelkezett.

A katonaság és az adók kérdése, az állami adó arányos kivetése és beszedése, az összes polgári, személyi és tulajdonjogi ügyek, a rendőri, árvasági és örökösödési ügyek, az adásvételi szerződések ugyancsak a magisztrátus hatáskörébe tartozott, akárcsak az igazságszolgáltatás, ami a városi bíró és az esküdt legfőbb és legnagyobb feladata volt.³⁹

A magisztrátus tagjai és Mária Theresiopolis polgárai fel voltak mentve a vámok, illetve az adók egy része alól, utazásaik során pedig biztonságukat a város viaszba nyomott pecsétjével ellátott városi útlevél szolgálta. Bizonyos adókat és közterheket viselniük kellett, valamint el kellett ismerniük a város fennhatóságát. A város köteles volt növelni saját polgárainak, iparosainak és mesterembereinek a számát, valamint saját költségére be kellett, hogy telepítsen kettőt a 12 puszta közül: Csantavért és Bajmokot.⁴⁰ Ezeket falvakká kellett alakítani, geometrikusan kimért telepes-részekre osztva. A város a választott község⁴¹ polgárai által szabadon választotta meg saját magisztrátusát, mégpedig két évre a bírót, a 12 tanácsnok pedig élethossziglan maradhatott tisztségében. A privilégium biztonsági okokból azt ajánlotta, hogy a várost vegyék körül sánccal és falakkal – a többi királyi városhoz hasonlóan.⁴²

Az új jogállás legnagyobb előnye abban rejlett, hogy a magisztrátus tagjai és a polgárság kollektívan nemesi rangra emeltettek, ezáltal pedig élvezhették a földtulajdonból származó összes előnyt. Kizárólag az uralkodónak voltak alárendelve és jogukban állt használni a kapott címert, amellyel hivatalos okirataikat hitelesítették.

Az ország negyedik rendjeként, a városnak jogában állt két képviselőt küldeni a törvényhozásba, azaz a magyar Országgyűlés alsóházába, a harmadik rend, továbbá a világi és egyházi nemesség alsó és középrendjével együtt. Ezzel a joggal csak azután lehetet élni, hogy meghozták a külön törvénycikket a becikkelyezésről, amellyel az országgyűlés megerősítette a nemességhez való tartozást. Mária Theresiopolis esetében ez csupán 1790-ben következett be, amikor a XXX. törvénycikkel, Pozsegával, Temesvárral és Karlócával együtt megtörtént a becikkelyezés.⁴³ A polgárokkal és a városlakókkal szemben a magisztrátus széles jogkörökkel rendelkezett, amelyeket három területre lehet felosztani: közigazgatási (publica), gazdasági (oeconomica) és bírósági (juridica) területre.⁴⁴

A kiváltságlevél kiadását követően az udvarban és a szabad királyi városban is el kellett végezni az installációt, a beiktatást. Ezt egy külön bizottság végezte, amelyet a magyar udvari kamara által kinevezett királyi biztos ejtett meg. Mária Theresiopolis királyi biztosa Vlassics András volt.⁴⁵ A bizottság, élén a biztossal, feladatul kapta az alapszabály kidolgozását az adott város konkrét helyzetével és kialakult szokásaival összhangban, mivel azok határozták meg a szabadkirályi városokban uralkodó viszonyokat. Az alapszabály kidolgozásában általában részt vettek a városi szervek is. A statútum mellett a bizottság feladata volt a városi vezetőség kialakítása. Ugyancsak a bizottság sorolta be az érdemesült polgárokat a polgárok sorába és fogadták a polgárok és a tisztségviselők hűségesküjét. A biztosok segítették a városi szerveket új feladataik ellátásában, így például részt vettek a vezetőségek első üléseinek munkájában, útbaigazították őket a munka elvégzésével kapcsolatban...⁴⁶

Magyarországon a helyi alapszabályok, ahogyan már említettük, a helyi jelentőségű rendeletek precedens jellegű gyűjteménye, tehát érvényesek voltak az adott területen minden jövőbeni esetre, egészen addig, amíg új rendelettel meg nem változtatják.⁴⁷

Mária Theresiopolis magisztrátusa 1779. szeptember 21-én alakult meg, az alapszabályokat pedig két nappal később hozták meg. Mária Theresiopolis alapszabályaiban a városvezetés módját, a pénzekkel és más javakkal való gazdálkodást szabályozzák, de szó van bennük a városrendezésről is. A tizenharmadik szabály előírta, hogy az ingatlanok adásvételéről minden esetben jegyzőkönyvet kell készíteni, valamint hogy minden ingatlanvásárlás után, illetve a tulajdonjog átruházásáért illetéket kell fizetni. A tizennegyedik szabály a város tűzvédelmével foglalkozik, a tizenötödik pedig a város szépségeivel, a tiszta levegővel és az utak rendezésével. A magisztrátustól elvárják, hogy gondoskodjon az utcák tisztításáról és fenntartásáról, hogy betemettesenek a régi kutak és gödrök, amelyek szerencsétlenség forrásai lehetnek, hogy a belsővárost, de a rendezetlen utcákat is jól szabályozzák és még inkább szépítsék, hogy a város külső részeit sánccal biztosítsák és hogy a város körül falakat emeltessenek.

Más városok polgárai számára – akik kérelmezték letelepedésüket Mária Theresiopolisban, és akik kielégítették a külön feltételeket – a magisztrátus megfelelő telket kellett, hogy biztosítson házépítésre. A huszonegyedik alapszabály elrendeli a város környékének a fásítását, mivel a fa hiánycikknek számított.⁴⁸

Mária Theresiopolis magisztrátusának 1779. szeptember 21-én megválasztott tagjai között volt Kovács Károly Leopold építőmérnök⁴⁹ is. Ő volt az, aki 1778-ban elvégezte Szent Mária kamarai mezőváros feltérképezését, majd pedig elkészítette immáron Mária Theresiopolis szabad királyi város térképét. Az volt az első kéziratos térkép, amelyen ábrázolta a város teljes területét az összes telekkel, házzal, vízfolyással, posvánnyal együtt.

A térképen ugyan az áll, hogy Mária Theresiopolis, valójában az a település állapotát közvetlenül az előtt ábrázolja, hogy szabad királyi várossá lett volna, azaz Szent Mária szabadalmazott kamarai mezővárost látjuk rajta. A település területe viszonylag nagy volt, de legnagyobb része falusi jelleggel bírt. Alig ötvenre tehető azoknak a házaknak a száma, amelyek polgári háznak tűnnek, az összes többi a szerény falusi építészethez sorolható. Ez a térkép szolgált alapul Szabadka fejlődéséhez. Ez a fejlődés fokozatosan és lassan történt, a vízépítői beavatkozásokkal kezdődött a posványok és vízfolyások kiszárításával, ezután a gimnázium és az új városháza építésével folytatódott. A XIX. század közepén épült meg az első monumentális középület, a Nagyvendéglő és színház. Nem sokára rá a városba megérkezett a vasút, ami lehetővé tette az áruszállítást és a város lendületesebb fejlődését, a XIX. század végén nagy számú reprezentatív épületet és palotát emeltettek, ennek az építkezési hullámnak a csúcsát pedig a mai városháza jelentette, a századforduló építészetének remekműve, amely Szabadka városi létének legfőbb jelképe.