Bozsik Péter

Olvasónapló

I.

Megfojtott szavak
fekete tetemei
élete Gyöngyös
gyűrű a cápa véres
zsírjában elfeledve

II.

Banális búval
bong az órád Nyugvó
nap fénye les be
ablakodon Egy tinta-
tartón megcsillan a hold

Pók ereszkedik
a plafonról A rabok
hivatalos társa
Rövid az önkívület
elcsépelt ölelése

III.

A rongy élete
mindenkinek drágább, mint
a (,,sehonnai
bitang”!) haza becsülete
Sehonnából származol
s gazdátlanul
bitangolsz ezen a vad-
idegen bolygón

Ideiglenes néző
véges ingyencirkuszban

IV.

Az első hűvös
éj az esztendőben szép
reménységeit
kertemnek tönkretette
Az őszi hold szívfájós
bujdosásba kezd
egy szétlőtt kémény mögött
Egykor dallamos
hangod Mindszent havának
halk szúnyogmuzsikája csupán

V.

Velence télen
olyan, mintha valami
nagyon édes,
olvadt, rózsaszín fagylaltban
lépdelnél, melynek remeg
a tölcsérje Szín-
padi díszlet, mely süllyed
az üvegházban

Hány jéghegy olvadása
okozza majd romlásod

VI.

Disznó visított...
,,Ha meg egyszer fiad lesz,
az azért fog meg-
halni, mert te megszülettél,
senki sem oldoz föl
a vétek alól;
ugyanazok a kezek
teremtenek és
kötnek, mint amelyek
pusztítanak és oldanak.

Nincs vigasz, szomorú
barátom, az ember
vigasztalan állat,
kinek talpa alatt
szüntelen remeg a föld...”

VII.

Hiszterikus nő
hangja: ,,Mint egy meghasadt
gránátalma,
melynek kibuggyant piros
vére, fetrengek az éj
vánkosai közt.
Forróság vet szét, emészt
a tűz, ám hol vagy
éles tőr, ki testembe
hatoltál, hol vagy, édes tőr?”

VIII.

,,Minél közelebb
hatol az elme egy tárgy
forrásához, a
tiszta formákhoz, annál
helyesebben ragadja
meg azt.” – Mintha a
Föld az űr egyik éles
kanyarjában
száguldana, sziporkázott
az agya: szórta a fényt
(...)

Éjszaka, vihar;
magányos utas gallérja
alá eső csurog.
Lapockája, mint madár-
fióka szárnya: reszket

IX.

Haja olyan volt
mint a tűz aztán szürke
lett aztán nem lett
én nem láttam de a kezem
látta és hallottam hogy
esteledik hogy
olyan szaga van mint a
fáknak sírtam
mondta ha elsőt szól a
trombita már itt se vagyok.

X.

Érik a szilva
Magányos nő táncol az
alkonyatban Az
idő – valami férfi –
már elengedte kezét

Tejben és vérben
ázott asszony járja be
álmom Szerelme
kiszáradt patakmeder
Hivatása a halál

Szilvakék lábú
nő didereg mellettem
Mértékegysége
(a nedvesség) szeméből
csorog Haját simít’nám

*

Nyájas férfi
mosolyából kacsasült
zsírja csöpög
Hasán töltények Abroncsként
fogják össze a söröket

XI.

Eső permetez
Dühömben tankát írok
Nedves koponyám
tar gondok ülik Sose
higgy ében fellegeknek

*

Dög vagyok én
Dögkeselyűként köröznek
köröttem: strázsák
Kétségtelenül sokat
tudok; ez undorító

*

Lábait selyem
rakott szoknyája alá
húzza az Idő
Arcán keserű fintor
Pálinkabűzben zokog
Nincs világnézet
Selymes pehellyel benőtt
völgy, vízióm van
Ágyunkban patkány futkos
Nyakamba combjaid fűzd

*

A szív főként csal
és a nép szája (mely több
magamnál) mocskos
Isten igazságtalan
raktáros: gyűlöl engem

*

Az igétől függ
a kiváló hazafi
a naplóíró
Ragoznia kell tudni
Tévedsz, kegyelmes Úr

XII.

Bágyadt mezőkön
cirpelnek a tücskök
Hegedülésük
összeolvad a csengettyűk
zajával Az árnyékok már
zöldek, hidegek
Leveleken rozsda barnul
Sárga gyepágyak
sütkéreznek A halvány
napsütésben hordószag

*

Hosszú késeik
élesítik borszagú
férfiak Gyáva
körvonaluk szótlanul
tűnik el a szürkületben

XIII.

Kóborló vándor,
ki csak alvó vagy részeg
ellen ránt fegyvert...
...hús zsírja gyöngyöz testén,
míg magára húzza az

éj takaróját;
kezére bilincset rak
szavam (magától
mozog számban a hús, az
ostoba) Most napjaim

szárazon hullnak,
mint kenyérből hullik a
morzsa És látom
a képet: hírünk homok-
ként mossa el a tenger

XIV.

Lándzsa hegyéhez
már nem támasztom mellem
Bort s kenyeret
számítógéppel szerzek
Ha szép s mesteri a mű

Gondolatomat
ha lőrében úsztatom
rámtalál a hon-
vágy Van otthonom ekkor
Ágyam az útnak pora

XV.

Ánizspálinkát
iszom egymagamban Tej-
fehér hidege
nyugtatja idegeim
Jaj mi lett szerelmünkből

*

Úgy piálok Mintha
örökkévaló szentséget
vennék magamhoz
Nem tudtam írni Kaktusz-
mezők végtelenje várt

XVI.

Ha mákszezon jő
el befeketítitek
kanalaimat
ti kiéhezett kábító
szerek élvezői...
Vénát kerestek
a mállékony húsban
Szemetek sav marja

Nőm meztelenül kel ki az
ágyből Kifőzi tűit:

Volt feleségem ajkát
(szemérem?) tálalja föl
hónapos fiú-
szeretőm Angolosan Majd
lelép tripperes seggével

Negyedóránként szúr
föl magának egy adagot
Írisz egészséges
amerikai pina
Ki se húzza karjából
a tűt Húsában rozsdáll’
Seggem eldugult
Undok zöld lé jön ki a
picsámból – mondja
Nyerscukrot fal Cáfolom
hogy ondóval táplálkozik

A halál sötét
légzsákjából szipuztam
Lejegyző eszköz

voltam: az ismeretlen
narkós szaros emlékműve

XVII.

A fény coitus
után penészszínűre
festi a szobát
Semmit pumpál így egy
simaizom az agyba

,,Csak a nős férfi
szereti kéretni magát
De ideszokik
mind Mert a feleségeik
kiköpik a gecit Mint-
ha nem lenne mind-
egy Hogy miből lesz a szar...”

Ölének bármit
megbocsát az ember
Ám a szívkamrák
sokkal kényesebbek
a spermától ázott csiklónál

Weissbrunn, 2000. március 22.–2002. április 29.