Kosztolányi Dezső 120 évvel ezelőtt, 1885 . 03. 29-én született, és 70 évvel ezelőtt, 1936. 11. 03-án halt meg. Az előadás e két évforduló jegyében született.
Futó por
Kosztolányi és a halál
dance macabre
A szabadkai Népszínház Magyar Társulatának I. bemutatója 2005. október 13-án, Zentán, és 2005. október 25-én, Szabadkán, a Soltis Lajos Stúdióban
Mária G. Erdélyi Hermina
Ilona Vicei Natália
1. férfi Pálfi Ervin
2. férfi Kálló Béla, Pataki Gyűrű díjas
3. férfi Ralbovszki Csaba
1. nő Pesitz Mónika
2. nő Körmöci Petronella
3. nő Sziráczky Katalin
díszlet, jelmez Kreszánkó Viktória
zeneszerző Ifj. Kucsera Géza m.v.
dramaturg Brestyánszki B.R.
fény Flajsman Róbert
hang Matlári Miklós
Rendező Hernyák György
Az előadás szövege a következő írások felhasználásával született meg:
Mária (off) Száznyolcvanöt centiméter magas, tökéletes termetű, pompás lábszárú, izmos fiatalember.
Kosztolányi (off) ...én csak röpültem
és életem nehéz mézzé köpültem,
bánattá jajjá, könnyé, tiszta mézzé,
egy csonk világban egy fájó egésszé.
Zene.
Mária A hajamat. Fonjátok be a hajamat. Hol a fésűm? Hol vannak a gyökerek és a porok? A kenőcseimet, a mérgeket, a tükröket. Most olyan szépnek kell lennem, mint még soha.
Király, szép vagyok? Nézz meg, csábító vagyok?
Kosztolányi Az istenek sem ilyen szépek.
Mária Miért remeg a hangod?
Kosztolányi Úgy félek itt mindentől. Tőled is. Vacogok az ölelésedtől, és fázom a csókodtól. Pedig szebb vagy, mint bármelyik halandó leánya. A szemed nedves és tág. De nézésed szívtelen, s hajad hideg. Hideg karod olyan, mint a halál. A könnyeid is fagyosak. Fáj az érintésed is. Az örök istenekre, ki vagy te, ki vagy? Ismerős vagy!
Csönd.
Te a halál vagy.
Mária Az vagyok.
Mária el.
Kosztolányi Ilonkám, nézd csak, mi ez a piros itt az ínyemen? Itt alul, a két fog között.
Ilona Mutasd. Piros. Fáj?
Kosztolányi Érzékeny.
Ilona Mutasd meg holnap a fogorvosnak.
Kosztolányi Rákom van.
Ilona Mutasd meg holnap a fogorvosnak.
Férfiak jönnek.
és mily mély a sekélység
és mily tömör a hígság
és mily komor a vígság.
3. férfi Ki ez?
1. férfi Kosztolányi. Kosztolányi Dezső.
2. férfi Az a hírlapíró?
1. férfi Az. Nagy kommunista volt.
2. férfi Ez? Hiszen most nagy keresztény.
3. férfi Hát akkor tulajdonképpen mit akar? Kikkel tart ez?
Kosztolányi Csak az örökkévaló dolgokról van véleményem...
2. férfi Fárasztja a politika?
Kosztolányi Nem. Csak hiábavalónak tartom. Nem tudom, hogy újabban a politikusok betegek-e, vagy maga a politika. Talán ezért nem értenek engem teljesen a magyar földön, hol a „nagyok” mindig politikusok is.
3. férfi Hát akkor mi az, ami nem hiábavaló?
Kosztolányi Engem igazán mindig csak egy dolog érdekelt: a halál. Más nem.
Mária Azon az éjjel
az órák összevissza vertek
Azon az éjjel
holfényben úsztak mind a kertek
Azon az éjjel
kocsik robogtak a kapunk alatt.
Azon az éjjel
könnyben vergődtek a fülledt szavak.
Azon az éjjel
égett szobánkba gyertya, lámpa.
Azon az éjjel
féltünk a borzasztó homályba.
Azon az éjjel
arcunk ijedt volt, halavány.
Azon az éjjel
halt meg szegény, ősz nagyapám.
Kosztolányi (off) Azóta vagyok ember, mióta nagyapámat láttam holtan, kilenc éves koromban, azt az embert, akit talán a legjobban szerettem akkor. Költő, művész, gondolkozó is csak azóta vagyok. Az a roppant különbség, mely élő és halott között van, a halál hallgatása, megértette velem, hogy valamit tennem kell. Én verseket kezdtem írni. Ha nem lenne halál, mûvészet se lenne.
Kosztolányi Nem félek a haláltól mert tudom mi.
Olyan, akár a többi holmi.
Nem nagyszerű hullás, mint egykoron,
csak por és por és por, az én porom.
Csacska nők lépnek a fénybe.
1. nő Soha annyit nem írtak-beszéltek a halálról, mint ebben a húsz-harminc évben, mely a háborút megelőzte.
2. nő Mi a felvilágosult és természettudományos jelenben a halál divatját teremtettük meg. Végzetesen és ellenállhatatlanul érdeklődtünk a halál iránt.
3. nő Igaz, hogy érdeklődésünk felszínes és kacér volt – mint minden divat – de a levegőben volt és a vérünkké vált. Komolyan nem számoltunk vele, nem készültünk el rá, azzal intéztük el a halált, hogy állandóan emlegettük.
1. nő Művészeink oltárt emeltek neki. Halál-versek, halál-drámák, halál-képek, halál-szobrok, amerre néztünk.
Kosztolányi Rendkívül unom az embereket, s a kor úgynevezett vajúdó kérdéseit...
Nekem nincs senkim. Állítólag zseni vagyok és híres író, de úgy élek, mint a kutya. Egy ember nélkül. Egy biztató szó nélkül. Minden remény nélkül.
Kosztolányi (dal) Mulassatok, a hinta indul,
nézzétek e színes pokolt.
Keblem sajog a tompa kíntul,
de jőjjetek, ajkam mosolyg.
Ti vagytok az úr, én a szolga,
bohócruhába öltözöm.
S elfojtom értetek, dacolva,
eget-kívánó ösztönöm.
Fejemből a vér zúgva csordul,
de rája süveget csapok,
s nem érzem a tarka lomtul
az égető, nagy bánatot.
Mária Te vagy a király, akinek eget ver a híre. A cseléded leszek. Megmosom kimarjult lábaidat. Énekelni fogok.
Kosztolányi Hiába énekelsz.
Mária Akkor megölellek.
Kosztolányi A karjaimat kötelek szorítják.
Mária (a kezét nézi, mint egy jósnő) Engedd meg, király. (nevet)
Kosztolányi Miért nevetsz?
Mária Rossz a jóslat és jó. Az igazságot mondom. (K.D. elindul)
Hová akarsz menni? A feleségedhez?
(Ilonáról:) Halottnak lát. Látja a te kék, sápadt hulládat.
Kosztolányi Micsoda?
Mária Kételkedel? A játék édes és veszedelmes. Én is csak játszom. Nézd csak...
Kosztolányi Ne nézz rám.
Mária Miért? Mit borzongsz össze? Hisz csak játék és csel az egész. Miért nem szólsz mostan, bölcs Király? Olyan sápadt vagy.
Kosztolányi Még sápadtabb is leszek nemsokára. Gyenge vagyok.
Ilonka felé fordul.
Kosztolányi (mutatja a fogát) Ilonkám...?
Ilona No, mutasd meg még egyszer. Piros. Mutasd meg az orvosnak. Én nem értek hozzá. Nem lesz semmi bajod.
Mária Csodálatos babák, játékok a nők. Ugy látszik mégis ez ér a legtöbbet az életben. Megunhatatlan.
Kosztolányi Nézd csak, nem halványabb valamivel?
Ilona De, mintha kicsit halványabb volna.Öblögesd kamillateával, és ne dohányozz annyit, ne igyál annyi feketét.
Kosztolányi Igazad van. Ne engedj többet, ha akarnék se. Holnaptól kezdve nem szívok, csak ebéd után egyet és vacsora után egyet. Feketét pedig ne adjatok, ha kérek. Miért adtatok annyit?
Mária (dal) A koffein komoly, nyugodt barátunk,
mélységek kútja, bölcsek itala.
A veronál vén gyermekek dadája,
a morfium örök éjszaka.
A nikotin zavart füstfellegében
keleti lázak fátyola remeg.
Az alkohol gyógyítja életünket
ezt a fekélyes óriási sebet.
3. férfi Ki ez?
1. férfi A Kosztolányi.
3. férfi Írt valami verset. Egy beteg gyermek haláláról. Vagy egy árva gyermekről. Nem tudom.
2. férfi Nagy keresztény.
3. férfi Azt olvastam, hogy fehérterrorista.
1. férfi Nagy vörös volt. Pogány népbiztossal dolgozott. Le is fotografálták őket együtt a Vérmezőn.
2. férfi És ott mit csinált vele?
1. férfi Nézte.
2. férfi Nem értem.
Kosztolányi Természetesen megnéztem a terroristák kivégzését. A dolog politikai oldala nem igen érdekelt.
Kosztolányi (off) Csak a halál érdekel, mellyel naponta foglalkozom. Barátaim, az írók. Ők azt hiszik, hogy csaló vagyok, és hogy nem minden betűm a halál mélységéből sarjad. Ők nem tudják, hogy az én virágaim a gyökerükkel a sírokba nyúlnak.
Ilona Ülj le.
Kosztolányi Nem ülök.
Ilona Feküdj le.
Kosztolányi Nem fekszem.
Ilona Hát mit akarsz?
Kosztolányi Itt maradok. (megindul) Itt maradok. Itt maradok.
Ilona Jó, maradj itt... Mi bajod?
Kosztolányi Hogy mi bajom? Hogy mi az én bajom?
Ilona Igen, mi a bajod?
Kosztolányi Az a bajom... az a bajom... hogy gazember vagyok.
Ilona Mi jut eszedbe. Te kedves, aki...
Kosztolányi Hallgass! Fogd be a szád. Gazember vagyok. Aljas elvetemült gazember. Az vagyok.
A férfiak lepusztult, beteges kurtizánokat hívnak a színre.
Nő (dal)Félsz tőlem? Ó, ne félj.
Édes kín a veszély.
Rohanj a harcba, s vessz,
a nőnek sorsa ez.
Légy vad, kevély,
ne félj, ne félj!
Ugorj hozzám közel,
ma rózsalomb föd el.
Sáppaszt, fulaszt, gyötör
a vérpiros gyönyör,
a szenvedély.
Ne félj, ne félj!
Ma, édes angyalom,
ajkad megharapom
s tudd meg, nincs édesebb,
mint ez a gyenge seb,
égése kéj,
ne félj, ne félj!
Kosztolányi Csiklandtak és ízekre téptek,
kacagtak és fájt a fejem.
S a nászra, nászra jött a gyász
és elfagyott a kacagás,
és a legtáncosabb leányka
meghalt a bús farsangi porban –
hajnalra – tüdőgyulladásba.
szemébe láz s valami égi hóbort.
2. férfi Olyan vadul ragadta meg kezünk,
hogy fájt s a szája reszketett.
3. férfi Szerette volna itt marasztalni
mit egyre csak hajszolt, az életet.
Kosztolányi Minden írásom, minden észrevételem nekik szól. Azoknak, akik szenvednek. Minden bajom abból származik egyébként, hogy az emberiséget kimondhatatlanul, véres szerelemmel szánom.
1. férfi (felcsattan) Minden szélhámos az emberiséget szereti!
2. férfi Aki önző, aki testvérének se ad egy falat kenyeret, aki alattomos, annak az emberiség az ideálja.
3. férfi Embereket akasztanak és gyilkolnak, de szeretik az emberiséget.
1. férfi Bepiszkolják a családi szentélyeiket, kirúgják feleségeiket, nem törődnek apjukkal, anyjukkal, gyermekeikkel, de szeretik az emberiséget.
2. férfi Nincs ennél kényelmesebb valami. Végre semmire se kötelez.
3. férfi Soha senki se jön elém, hogy én az emberiség vagyok.
1. férfi Az emberiség nem kér enni, ruhát se kér, hanem tisztes távolságban marad a háttérben, dicsfénnyel fennkölt homlokán....
2. férfi Csak Péter és Pál van. Emberek vannak.
1. férfi Nincs emberiség.
Kosztolányi Szeretnék kis dolgokról írni. Akkor lehet nagy dolgokról beszélni. Akik nagy dolgokról írnak, könnyen hasra esnek, és semmit se mondanak. Én latin költõ vagyok. Gyûlölöm õket, akik a világot vissza akarják vinni a barbárok korába, utálom a bárgyú babonáikat.
Semmi, ami barbár
nem kell soha nékem, semmi, ami bárgyú...
...Nem kellenek ők se, kik titkon az éggel
rádión beszélnek, a jósok, a boncok,
a ferde vajákos, ki cifra regéknek
gőzébe botorkál, csürhe silányok,
kik csalva, csalatva egy jelre lehullnak
s úgy fintorog arcuk,
mint a bolondé.
Csak a bátor, büszke, az kell nekem, ő kell,
őt szeretem, ki érzi a földet...
A hosszú úton könny van és szemét. – Vér és szemét, csak bánat és szemét. – Emlékeimnek lombja is szemét.
Szabadka. Ó, te szegény, szürke, unalmas Szabadka, mily poros és unott, sőt komikus vagy még az összevetésban is. Neked még az a jog sem adatott meg, hogy igazán rossz és unalmas légy, mert a nagystílű rossz és unalom már megsemmisítené önmagát, s nem illenék hozzád. Vadidegen vagy hozzám, kongó lelkeiddel, s kőházaiddal. Ezer ember között magam járok, mert nincs ember, ki úgy érezne és úgy gondolkozna, mint én. Az emlékek, mik talán a röghöz fűzhetnének, fakultak és bosszantóak. Te mostoha édesanya, csak tudnád, hogy dédelgetett és szoptatott az a másik, kit nemrégen elhagytam, az én édes mostohaanyámat: Budapestet értem.
1. férfi (szláv hévvel) Ez a beteg, boros, bús, lomha Bácska
Itt félve jár az úri kisgyerek.
Mérges virágok, nyiszlett emberek.
Egy távol torony lángolásba.
2. férfi Méreggel mart, fehér, virágos orcák.
Lánggal rikító selymek, rác mennyország.
Nehéz aranypénz a lányok nyakán,
mindegyik oly finom és halvány.
3. férfi A trombiták estente mint a szörnyek
egy vörös kocsma ablakából röfögnek.
2. férfi Trágár tivornya, részeg és tunya.
Sír a beteg és a méla szláv duda.
1. férfi Most reszketek. Azt mondják, hogy mulatnak.
3. férfi Sipít a síp, csörömpöl minden ablak,
boros az asztal, véresek a kések,
az ördög is fölpántlikázva lumpol,
festett leányok lesnek a zsalukból
s én meghalok, ha egyszer odanézek.
Mária Gépek. Húsz év múlva itt nincs magyar.
Kosztolányi Én jó magyar vagyok. Magyarul mondom ezt: fáj, hogy meghalok. Én imádom a népemet, nyelvemet, csak itthon lélegzem és élek. Közelebb érkeztem a célhoz.
Mária És mi volna a cél?
Kosztolányi A megsemmisülés.
Mária Eszerint a halál a föladatod?
Kosztolányi Nem a halál, hanem a meghalás.
Mária Szerényebbnek kellene lenned. Nem szabad lehetetlent kívánni.
Kosztolányi Én nem kívántam lehetetlent.
Mária Hát mit kívántál?
Kosztolányi Semmit. (ordít) Vagy én hívtalak ide téged? Ki hívott ide most vagy bármikor is? Mindig magad jöttél. Mindig magad toltad ide a pofádat.
Mária Bocsáss meg...
Kosztolányi Eredj innen, takarodj! Takarodj!
Mária Azért ne haragudj.
Kosztolányi Nem haragszom.
Mária Hát... Hiába jöttem.
Kosztolányi Úgy látszik.
Férfiak (dal) Milyen lesz a halál,
vajon rossz lesz-e, jó,
ez a végső, komoly
nagy-nagy szenzáció?
Lehet, hogy semmi lesz,
egy sárga dálután
elalszik szivarom
s kinyílik néma szám.
Lehet, hogy furcsa lesz,
reámtör rémesen,
hogy belekancsulok,
s kocsonyává esem.
Lehet, hogy enyhe lesz,
úgy, ahogy áhitom
s átzúgok rajta, mint
a vasuti hidon,
mint mély vizek felett,
hogy a testem pihen
a hálófülke lágy,
párnázott mélyiben.
Lehet, hogy szörnyű lesz,
mint a puskadurranás,
fülembe lárma zúg
s nem hallja senki más.
Csodás, iszonytató,
iszonytató, csodás,
vörös és fekete
utolsó fölvonás.
Kosztolányi (off) Megszoktalak, akár a levegőt,
bármerre nézek, mindenütt te vagy,
szekrényem alján, a fiókjaimban,
az agyvelőmben és nem veszlek észre.
Kosztolányi Én szabadságot akarok, halálig, dolgos, korlátlan szabadságot, az nekem több, mint a boldogság.
1. férfi Csak írni akar, tragédiákat, verseket, hosszú, remekbe készült mondatokat, melyek kemények és csillogóak, mint a márvány, bölcs mondásokat életről és halálról, s azzal mi ezen kívül áll, nemigen törődik. Más hite nincs, mint az írás.
2. férfi Sok kegyetlenség lakozik benne, sok vérengző, gonosz ösztön. Csak ő tudja, hogy mint kisdiák, mit művelt szegény legyekkel és békákkal a mosókonyhában berendezett kínzókamrában.
3. férfi Ő meg az unokaöccse konyhakéssel boncolták föl a békákat s az öreganyjuk macskáit is, meglékelve a koponyájukat, kivették a szemüket, vagyis rendszeresen vivisectiót folytattak, tisztán „tudományos kísérleti alapon”. Kellő esetben bizonyára gyilkolni is tudott volna, mint minden ember.
Kosztolányi Nem tartod különösnek, hogy mióta a világ áll, senki se merte kimondani egész határozottan, hogy ölni nem szabad. Mindig hagynak valami rést, amely a gyilkosság régi szent jogait elnyeri.
1. férfi Borzasztó...
Kosztolányi Nem borzasztó. Csak emberi. Vagy nevezzük az emberit borzasztónak. A történelemben nincs kegyetlenség.
2. férfi Ez igaz...
Kosztolányi Egyelőre bizony öljük egymást. Az erősebb felfalja a gyengébbbet, mint a halak. Az ügyes gladiátor átszúrja az ügyetlent, a jó költő elnémítja a rosszat.
3. férfi Nincs kegyelem...
Kosztolányi Nem voltam szerény soha, de büszkén hirdetem most, hogy az életem volt szerény és alázatos, mert a művészetnek szenteltem egészen.
1. férfi Senki oly intenzíven nem érezhette a dicsőség szükségét,...
3. férfi ...senki oly öntudatosan nem nevelte magát nagy költővé,...
2. férfi ...mint ez az okos szemű, nagyságra lázasan kapzsi tanuló.
Kosztolányi Olyan író akarok lenni, aki a lét kapuin dörömböl, s a lehetetlent kísérli meg!
3. férfi Ki ez?!
1. férfi Kosztolányi. Kosztolányi Dezső.
2. férfi Az a hírlapíró?
1. férfi Az.
3. férfi Ez írt is egyszer valamit. Valami verset. Egy beteg gyermek haláláról. Vagy egy árva gyermekről. Nem tudom.
1. férfi Nagy kommunista volt.
2. férfi Ez? Hiszen most nagy keresztény.
3. férfi Egy bécsi lapban azt olvastam, hogy fehérterrorista.
1. férfi Nagy vörös volt.
3. férfi Hát akkor tulajdonképpen mit akar? Kikkel tart ez?
1. férfi Egyszerű. Mindenkivel és senkivel. Ahogy a szél fúj. Azelőtt a zsidók fizették meg, s az ő pártjukon volt, most meg a keresztények fizetik. Okos ember ez. Tudja, hogy mit csinál.
Ilona Elhagynak, akiket szerettünk, elhagyjuk, akik szerettek,
elhagynak a barátok, elhagynak a remények,
csak mi maradunk itten, a tenger időben,
ébredve, elaludva, munkálkodó szívünkkel.
Mária Király, szép vagyok? Nézz meg, csábító vagyok?
Kosztolányi Az istenek sem ilyen szépek.
Mária Min tépelődöl?
Kosztolányi Nem tudok. Nem tudok hinni.
Mária Akarj.
Kosztolányi Nem tudok akarni. Én boldogtalan vagyok.
Mária Mindenki elérhető, aki boldogtalan.
Kosztolányi Haldoklom. Elviselhetetlen közérzet.
Elvesztetted senkiszigeted. Szeretnék megdögleni mennél hamarabb. Őszintén. Nincs segítség.
Mária Kórház.
Ilona Megtörve fekszel vaságyon,
parancsot osztogat kezed.
Sovány fejed magasba lendül,
királyi gőgöd élvezed.
Kacagva hódolatra intesz,
kezed kaszál a légen át
s mi szívszorongva, mosolyogva,
könnyezve bámulunk reád...
Nézlek soká, édes királyom,
sápadt, beteg nagy mártirom.
Ágyad szemembe drága trón lesz
s legfájóbb könnyem elsírom.
Szorgos ápolónők kötözni kezdik Kosztolányit.
lengik körül az ágyamat
s csiklandozó gyermekmosollyal
szemembe néznek bágyatag.
Csókolják ólomszínű arcom
ringatva elfáradt fejem,
lefektetnek, mint egy halottat,
meredten és szerelmesen.
Hideg kezükkel símogatnak
s holt-fehér, nagy asszonyok,
néznek reám nyugodt szemekkel
s forró szemembe könny csorog.
Kosztolányi (Máriának) Kötözz meg erősebben. A karjaimat, hogy vér serkedjen ki rajtuk.
3. nő. Csak kiveszem belőle a próbareggelit.
1 nő Hova tette a székletet? Azt nekem látnom kellett volna. Nem lehet elzálogosítani!
2. nő A kislányt, akit elgázolt a villamos amputálni hozzák!
3. nő A röntgent beállítani!
2. nő Ma nincs vizeletvizsgálat, mert spenótót evett.
Kosztolányi Minden nőbe szerelmes vagyok mellettem, minden szobalányba, ápolónőbe, nappaliba és éjjelibe, minden műtősnővérkébe. Ó, a női karok között alélva élni! Ki ölelget egészen, és napokig csak tétlenkedem, kéjelgek benne.
A szeretet kéjence és kurafija vagyok.
Hirtelen csönd.
3. férfi (Ilonától) Ön ugye tudja, hogy mi a baja neki?
Ilona Igen, tudom. Epulis.
2. férfi Nem. Nem epulis.
Ilona Sarcoma?
1. férfi Nem. Carcinoma.
Férfiak (dal)
Együgyü dal
az én dalom,
ő fújja ezt:
a fájdalom.
Azt fújja: jaj,
azt súgja: fáj,
a fej, a fog,
a szív, a száj.
Metsz, mint a kés,
szúr, mint a tű,
oly iszonyú,
oly egyszerű.
Nő és dagad,
ha csenevész
s apad, tünik,
sosem enyész.
Nem hagyja el,
bármit teszel,
vág, kalapál,
fúr, vés, reszel.
Alig virrad
már belekezd
és hajnalig
nem unja ezt.
Az életem
lejtős felén
így mulatunk
mi, ő meg én.
A mélye mély,
mert mélybe vet,
készítgeti
a végemet.
Halál-hívó
vérem gagyog,
nem ő a rossz,
én, én vagyok.
Kosztolányi Mindazt mi fáj és van, megértem.
Nekem jutalmat hát ki adhat?
Nem zöld kölyök vagyok. Megértem:
Halál, fogadj el fiadnak.
A halált pedig, kedves Ilonka, nem szabad késleltetni. Látod, később mégis bekövetkezik.
Ilona Elhagysz? Nem szeretsz már?
Kosztolányi Nem tudom.
Ilona Jól van. ... Elengedlek.
Kosztolányi Élni nem úri dolog.
Mint egy gyönyörű, valószínűtlen tünemény: Mária.
Mária Rózsákat ide, koszorúkat... Ez a mi diadalünnepünk.
Kosztolányi Mária...
Ilona Műtétek. Arca elferdült, s a seb – mély mint egy kút – nem gyógyul. Sebkezelés, mesterséges táplálás. Mindennap száz halál. Versenyfutás a halállal.
Kosztolányi gyermekkorom ábrándja. Mária.
ifjúságom láza. Mária.
az ötvenévem díja. Mária.
Ilona Sipoly támad a nyelőcsőben, köhög, fuldoklik. A seb egyre mélyül. Műtét.
Kosztolányi dicsőségem babérja. Mária.
az életem fájdalma. Mária.
haldokló ágyam fénye. Mária.
Ilona Két ízben kap kemény röntgenbesugárzást, tizenegyszer vérátömlesztést, kilenc műtétet végeznek rajta.
Kosztolányi Meghalok! Takarj be!
Nem halok meg?
Fogok én még nevetni?
Beszélni fogok tudni?
Nincs szepszisem?
Éhes vagyok.
Gyógyul? Gyógyul? Gyógyul? Gyógyul? Gyógyul? Meghalok? Mit mondanak?
Mária A harc itt végződik be. A koszorút én teszem a fejedre. (csók)
Ilona Nem volt már emberi formája. A húst mintha lefosztották volna testéről. Erőtlen csontjai nem is hevertek, hanem lézengtek a pamlagon, ajka sután lógott ki szájából, arca hegek és tapaszok koszorújában csupa víz volt, a könnytől, vagy nyáltól, vagy verítéktől. Hörgött, nyöszörgött. Nagy nehezen kimondta, amit akart. Nagy nehezen megértettem, amit mond. “Élni” – ezt mondta.
Kosztolányi (off) Nézd csak, tudom, hogy nincsen miben hinnem
s azt is tudom, hogy el kell mennem innen,
de pattanó szívem feszítve a húrnak
dalolni kezdtem ekkor az azúrnak,
annak, kiről nem tudja senki, hol van
annak, kit nem lelek most se holtan.
Bizony ma már, hogy izmaim lazulnak,
úgy érzem én, barátom, hogy a porban
hol lelkek és göröngyök közt botoltam,
mégis csak egy nagy ismeretlen Úrnak
vendége voltam.
Ilona (dal) Olyan vagy, mint egy álom-angyal,
Halaványszínű, ezüst nyakaddal.
Szavad, minthogyha hegedűből
Zokogna fájón sírva bűvöl.
Ó, mint szeretnélek téged szeretni,
Örjöngve hívni lázas éjszakán,
Fátylas szemed bágyadtságába nézni,
Míg ránkborul a csókos, halk magány.
Kosztolányi (off) Ölelj meg. És oldd el a kötelet.
Mária (off) Most te ölelj meg.
Most pedig megcsókolom a karodat. Az előbb csak kötelekkel csókoltam meg. Most a számmal csókolom meg a karod és a sebeidet. Fájnak még?
Kosztolányi (off) Már nem.
Férfiak (requiem) Ne tradas bestiis animas confidentes tibi. Et animas pauperum tuorum ne obliviscaris in finem. (Ne dobd oda a vadállatoknak a tebenned bizakodó lelket. És a te szegényeidnek lelkét ne feledd el végképp.)
Kosztolányi (off) Utókor?
Megyünk az úton, s elfödi nyomunk a futó por.
3. férfi Ki volt ez?
1. férfi A Kosztolányi.
2. férfi Az.