Snježana Rončević

A tábor kijárata

Szent Demeter napja.
Kedvező hírek a közeli harctérről.
A szocializmus nem tart nagygyűléseket.
Az égen izzó vörös csillag.
November. A kommunizmus lombja lehull.
Beteríti az utakat.
És én mindig ezen az úton.

Íme egy formás kő, őszes Danilo.
Bontják a Berlini-falat.
Holt és élő tanúk szeme láttára
Végzi a második világháború.
Elvakulunk szemben az emberi bűn porától.
Nagymellű, elnehezült asszonyok sírnak
Negyven nappal a szülés után.

Elmentél?
Beszéld rá Sziszifuszt a magasban
Hagyjon fel minden napi foglalatossággal.
Mi értelme halhatatlan lenni az istenek között.

Éjjel a halál kiválasztja, mely arc előtt időzzön el.

Fogadd el az eget! Büntetettek vagyunk.
Nem vettük fel a terhet.
Versünk is késedelemmel született.

Szabadka, 2000. október 30.

A költő betéve tudott nekrológja

Petar Vukovnak, a barátnak

A számba rágják:
Terhétől a feszület megfáradt, leengedte karját.
S az ég színében magára ismert.

A föld meg se rendült a ledobott súlytól.
A fáradtat magához vonta, mikor a falánk szó
Bekebelezi a várakozás betűjét.

Kérdezni nem tanultam meg.
(Nem vagyok ott, ahol várnak.)

Leggyakrabban a keresztúton tévelyedünk el.

Én, a hitetlen, megvetem a fény melegét.
A lélek a költőnek teher.

VÁLASZ VAGY EMLÉKEZÉS

Mindenki ugyanannak látott.
A jöttment újabb hitetlenséggel teli bőröndjének.

Hogy ki vagyok, csak te tudtad.

Szükségtelen minden beszéd,
ahhoz, hogy a retorikát felismerd.

Ugyanazon éhség szükségeltetik,
az vezet el minket saját kérdéseinkhez.

Egyformák, kérdeznek,
s válaszadáskor elbizonytalanodnak.

Alig akad, aki valamit feljegyezne.

A kerék megakadt. Az égnek mindegy.
Csak a föld állhat nyerésre.
Az ég és a tükör színét megváltoztató.